Idén nyáron volt egy furcs álmom. Leszögezném sosem tulajdonítottam jelentőséget az álmoknak, sosem magyaráztam, nem láttam többet az álmokban mint meséket, amit az agyunk szül valós tapasztalásainkból keverve fantáziánk határtalan történeteivel.

A furcsa álmom a látszat és valóság észleléséről szólt.

Tétel lényege :

A látszatnak igazság "teremtő" ereje van, míg az igazság látszat nélkül elhalhat.

Ideális esetben tehát a látszat az maga az igazság és az iagzság az ami a látszat. Az én látszatom a többi, a másik ember számára az igazság. Míg a ki nem mondott, ki nem mutatott igazságok nem léteznek úgy ahogy a hamis látszat a többi embernek, a másiknak igazsággá válha.

            (2008.július.21 Liszabon)

Ilyen a világ körülöttünk, csupa-csupa látszat. Mi arra vágyunk, hogy megismerjük a felszín alatt megbúvó igazságot, vagy bizonyosságot szerezzünk a látszat igazságáról, csakhogy bármíly furcsa, az igazságok manapság változnak... igen, ami ma még igazság, holnapra látszat lesz, holnap után kín, majd elhal és jobb esetben nem sebez halálra bennünket. Megtanulunk csalódni. Így tudjuk túlélni a kis mindennapjainkat, hozzáidomulunk ehez a világhoz. Természetesen nem mindenki képes erre, ők talán érzékenyebbek az átlagnál, vagy önzőbbek, vagy gonoszabbak, vagy elsesettebbek. A mai világ legnagyobb túlélője az átlagember. Ezért nem lehet hibáztatni őket, egyáltalán más hibáztatása hiba lenne. Ezzel nem is feladatunk foglalkozni, a mi dolgunk mi magunk vagyunk! és akikért felelősséget vállaltunk...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.