Pénteken este a Gödörben előadtuk első- kis darabomat. Szása és én is meglepődtünk azon hogy hogyan sikerült egy abszolúte nem " kortás tánchoz szokott " közönség figyelmét mozdulatról mozdulatra a performansunkra összpontosítani. Jó érzés volt. Jó volt Petrát is viszont látni annyi év után.  - . A fellépésünkről nem készült videó.. egyszer már talán visszanézném hogy hogyan is néz ki kívülről a dolog. Minden esetre pozitív élmény volt. Hazudnék ha azt mondanám nem esett jól hogy egy olyan kultúrális olvasztótégely 5 négyzetméterén táncolhattam a saját darabomat mint a Gödör klubb... stb. Ákos csinált pár képet majd megnézem és ha lesz olyan- valószínüleg lesz.. akkor felrakok ide is egyet. :)

Ma volt az idei utolsó Rózsakeringőm- az Operában.

A napokban számtalanszor eszembe jut a sors, az én sorsom az utam amin haladok.

A zarándoklatom alatt történt egyszer hogy találkoztam egy portugál festővel Ruí -val. Furcsa nap volt, szinte egész nap gyalogoltam, fáradt voltam és elhatároztam nem gyaloglom el a következő albergéig hanem ha találok valahol az út mellett valami patakot vagy kutat ahol mosakodhatom, megállok és ott éjszakázom. Így gyalogoltam már vagy 4 órája, sehol kút, sehol patak, mikor egyszer csak egy kávézóbol kikanyarodott két hátizsákos alak, Ruí és kedvese Elizabeth. Nem kellett sok és beértem őket, ekkor már annyira közel jártam a következő albergéhez hogy már nem láttam értelmét megállni. Csatlakoztam hozzájuk és hárman gyalogoltunk tovább. egy órai menetelés után elértük a kis zarándok házat. Közben megismerkedtünk és nagyon jót beszélhettünk a világról-vallásokról- a jövőről és a jelenről. Sok mindenben egyetértettünk éppen ezért tudtunk nagyon jól elvitatkozni többek között olyan dolgokról hogy mi Ma egy művész feladata, legyen az táncos grafikus vagy éppen festő, író költő, mi a mi, -Művészek felelősségvállalásunk a közösségünkben annak formálásában. - A zarándokház amihez megérkeztünk zárva volt.. sehol egy lélek ám a házból zene hallatszott ki és az első emeleten zoknik száradtak az abklakokban.. a ház nem lakatlan. kopogtunk ordibáltunk, semmi válasz. Felmásztam az első emeletre, a kép azt a pillanatot örökíti meg mielőtt bemásznék a házba egy nyitott ablakon. Bemásztam, körbejártam a szobákat, nem találtam senkit.. Kimásztam, Ruíval és Elizabethel kint vártuk meg a lakókat akik 3 óra várakozás után bukkantak fel, mint kiderül a körülbelül 200 méterre tőlünk fekvő kis kocsmába "vendéglátóipari egységben"  eresztették ki a napi gyaloglás fáradt gőzét. A 3 óra várakozás alatt zarándoklatom találán legtartalmasabb beszélgetése esett meg velem..

ez a kép már itthon, most decemberben készült rólam, az Aida közben az Operaházban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.